(Hallható zene: Mert a haza nem eladó)


Térj észre Magyar!

Gondolkodj végre egy kicsit, míg nem késő!

Magyarországgal ugyanaz történt most 2011 késő 
őszén, mint ami 1956. november 4-én, amikor a szovjet Vörös Hadsereg tankjai 
óriási túlerővel elözönlötték és eltaposták kivívott szabadságát. Semmit nem 
számít, hogy most nem tankokkal vonultak be és nem kelet felől, hanem nyugat 
felől és bankműveletekkel. A világ a globalizmusban annyit változott, hogy egy 
nemzet függetlenségét bankműveletekkel éppen úgy meg lehet szüntetni, el lehet 
taposni, mint lánctalpakkal.

Mi történt és hogyan történt ami történt, kevesen 
tudják. Tény, hogy egy gombnyomásra összehangolt támadás indult a forint, a 
magyar államháztartás ellen, képtelen magasságba hajtották fel a forint–euró 
viszonylatot, leminősítéssel fenyegették a magyar fizető-képességet és kilátásba 
helyezték, hogy Magyarország sehonnan nem jut pénzhez, mert a magyar 
államkötvények eladhatatlanokká válnak. Fenyegetett a 400 forintos euró 
árfolyam, amely minden eddigi megtakarítást, adósságcsökkentést elvitt volna. 
Mindez az arányokat tekintve semmiség. Néhány nagyobb bank, néhány 
megnevezhetetlen befektetői kör összehangolt eladásokkal és vételekkel játszva 
mozgósít annyi pénzt, amennyi Magyarország ellehetetlenítéséhez szükséges. 
Mindez megtörtént. A kormánynak szembe kellett néznie az államcsőddel.

Mindennek politikai okai vannak. A magyar kormány 
Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, 
megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – 
nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak 
lerakását. Elfordult a liberális világrendtől, de közben minden érvényben lévő 
szabályt betartott, óvatosan haladt, annál is inkább, mert közben az Unió soros 
elnöksége tisztével is felruházták. Most pedig az Unió Bizottsága is 
jóváhagyólag nézi a magyar függetlenség ellen megindított akciókat. Orbán 
Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint 
ítélünk, mindent jól tett – már amennyire emberi tettekről ezt egyáltalán 
elmondhatjuk – és éppen ez a bűne. A globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai 
úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy 
általuk odatett bábjátékos. „Orbánnak mennie kell”, mondják és mondatják most 
itthon és külföldön egybehangzóan az agresszorok, mert magyar érdeket szolgáló 
miniszterelnök bátorkodik lenni.

Az ötvenhatos párhuzam abban a tekintetben is 
fennáll, hogy a magyar kísérlet a mai világrendre nézve éppen annyira veszélyes, 
mint a magyar forradalom és szabadságharc volt az akkori világrendre. Orbán 
intézkedéseit más államokban is bevezették. Tetszett a bankadó és mindenekelőtt 
az újfajta viszonyulás a liberális világrendhez. Orbán ugyanakkor maga is látta, 
hogy kísérlete veszélyes és nem bizonyos, hogy elnyeri a globalizmus urainak 
türelmét, de mivel úgy ítélte meg, hogy a többször kivéreztetett magyarság 
számára a régi feltételek közt maradás halálos – belevágott. A teljesen 
szabályosan elért kétharmados győzelem is erre predesztinálta. Hajóját 
kikormányozta a nyílt tengereke, új szövetségeseket keresett és talált is, de 
most megtorpedózták. Hajója ugyan még nem süllyedt el, a támadt seb 
befoldozható, de a szabad hajózás már lehetetlen. 

A magyarság megint áldozat lett, szabadságigényének 
áldozata. Húsz év múlva, – vagy talán még előbb – amikor a gerjesztett 
válságokkal fegyelmező gátlástalan globalokrácia végkép megbukik és átadja a 
helyét egy ma még ismeretlen takarékos és istenfélő világrendnek, talán majd 
megemlékeznek róla, hogy a folyamatot a magyarok indították el. Úgy, ahogy 56 
után Albert Camus megemlékezett önfeláldozásunkról. Orbán jól tudja, hogy a 
bankár, kamatszedő globalokrácia, amelynek arcát Sárközi és Obama elnök rajzolta 
fel a minap egy maguk közt maradónak vélt beszélgetésben, akármekkora hatalommal 
rendelkezik is ma még, meg fog bukni. Új világrendnek kell jönnie, mert ez a 
mostani az emberiség létét fenyegeti.

Addig azonban élve kell maradni. Ezért kezdődnek 
tárgyalások a megtorpedózott hajó kormányosa és az IMF között. Ezek 
tulajdonképpen a Trianonban megismert feltételű béketárgyalások. Nem az a 
kérdés, hogy igénybe vesszük-e az IMF hiteleit, hanem az, hogy az elsüllyedést, 
az államcsődöt elkerülve menynyit tarthatunk meg eredeti célkitűzéseink közül. 
Életbe lép-e új alkotmányunk, folytatható-e, illetve foganatosítható-e végre az 
IMF rokonszenvét élvező előző kormány törvényes elszámoltatása. Megmaradhat-e 
valami abból, amit a magyarság óriási többsége megálmodott magának és amiből 
eddig a körülmények alakulása folytán, azaz a globalizmus gerjesztett válságai 
következtében csak kevés valósulhatott meg. Lehetséges-e még végtörlesztés a 
devizában eladósodottak számára, vagy az IMF-el kilátásba helyezett tárgyalások 
eleve azt jelentik, hogy nem és a csaló bankok szépen zsebre teszik a nyereséget.

Most a helyzet belpolitikai tekintetben is drámaian 
megváltozott. Már nem bízhatja rá magát a kétharmados többség azzal a 
tehermentesítő könnyedséggel miniszterelnökére, mint eddig, mert a 
fegyverletételi okmányt neki kellett aláírnia, és azért sem mert most ő van a 
legszorosabb őrizetben. A fejét követelik, de ha megmukkan, az egész országot 
vezetik az államcsőd nyaktilója alá. Ez a zsarolás soha nem látott, 
legkifinomultabb formája. 

A pénzügyi eszközökkel folytatott háborúnak még 
koránt sincs vége. Nem is akarják, hogy vége legyen. Mert a Trockij-féle 
permanens forradalom helyébe a permanens válságot léptették, mint legerősebb 
fegyelmező eszközt. 

Most csak a társadalomnak, a kétharmados többség 
népének, polgárainak, keresztényeinek, gazdáinak és nehezen élő, de még a 
nemzeti öntudat foszlányaival bíró fiatalságának, plebejusainak és 
szerzeteseinek maradt némi cselekvési szabadsága. Amit Orbánnak az őrizetben 
elgondolnia sem szabad, azt most millióknak kell kimondania.

Semmit sem kell törődni az IMF megszállással. 
Ötvenhatban is úgy történt, hogy november 4-e után a munkástanácsokban és a 
forradalmi bizottságokban folyatódott a forradalom és Szerov és a pufajkások 
uralma csak a legkíméletlenebb terror alkalmazása után vált lehetségessé. De 
most ki fog kíméletlen terrort alkalmazni, ki fog akasztani az IMF nevében? 
Talán az a törpe kisebbség, amely eddig is együttműködött a nemzetközi 
bankvilággal? 

Most a kétharmadot munkájával, részvételével és 
türelmével kivívó csendes magyar többség kiállására és tántoríthatatlanságára 
van szükség.

Először is világossá kell tenni, hogy amíg a 
demokratikus úton szerzett többség fennáll az országgyűlésben, addig semmilyen 
kormányfőváltás nem képzelhető el. A társadalom többségének akarata, hogy az 
maradjon a kormányfő, aki kénytelen volt letenni a fegyvert. Világossá kell 
tenni, hogy Orbán bukásáról csak azok a hazaárulók beszélnek, akik 
együttműködtek és ma is együttműködnek ellenségeinkkel. Világossá kell tenni, 
hogy vannak ellenségeink. Külsők és belsők egyaránt. Ennek az akaratnak 
tömegmozgalom és sok ezer kisebb kör egyöntetű kiállása, tüntetése képében is 
testet kell öltenie. Meg kell érteni, hogy itt nem egy személy, hanem a nemzet 
sorsáról van szó. Most minden hátralépés, minden anyagi nehézségre hivatkozás 
veszélyes. A történelem forgása már csak ilyen: ha korlátozzák azt az embert, 
akire a kétharmados többség ráruházta a vezetést, akkor a cselekvés 
kötelezettsége azokra száll vissza, akik ráruházták. Ilyenformán például az 
elszámoltatás csak akkor nem marad abba, ha tömegek követelik. Az IMF nem fogja 
követelni Gyurcsány elszámoltatását, amiért odaadta a sukorói telket Joav 
Blumnak és főnökének St. Laudernek a ZsVSZ elnökének, de a tömeget mégsem 
akadályozhatja meg ebben a követelésben. Eddig ez a többség csak várta az 
elszámoltatás lépéseit, furcsállta a sok bejelentést és a kevés folyamatba 
helyezett eljárást, vádemelést, mostantól követelnie kell. Neki nem tud 
parancsolni az IMF, mert a tömeg emberi jogával él.

S van ennél még fontosabb feladat is. Ebben a 
pillanatban ugyanis a társadalom kettészakadt volta kétségtelenné vált. 
Soha még világosabbá nem vált, ki itt most az IMF–pufajkás és ki a magyar. 
Most minden hazaárulást nevesíteni lehet. Hányan vannak, milyen funkcióban 
és milyen vagyonnal rendelkeznek azok, akik nemcsak tudtak a készülő magyar 
csődbevitel tervéről, de nemzetközi kapcsolataikkal elő is mozdították, és 
most ezt a magyarság és kereszténység ellenes összeesküvést akarják a saját 
hatalmuk visszaállítására, illetve további törvénytelen vagyonosodásukra 
felhasználni. Soha még ennyire világos nem volt, kik dolgoznak a nemzet 
többsége ellen. 

Egy szűk kör hazaárulása most ténnyé vált. Semmivel 
sem bűntelenebb Dobrev Klára férjénél, Gyurcsánynál a volt bankár, aki 
nyilvánvalóan megbízásból kiállt a nyilvánosság elé és elmondta az 
önbeteljesítőnek szánt jóslatot, hogy egy év múlva a most EU biztos, volt 
kommunista, csak állampolgársága szerint magyar Andor László lesz Magyarország 
miniszterelnöke Orbán Viktor helyett. Aki mögött nem áll senki, csak a 
globalokrácia, esetleg Sárközi és Obama beszélgetésének sötét hőse, Netanjahu, 
míg Orbán mögött egy teljesen törvényes kétharmados többség. Mi ez, ha nem 
hazaárulás és a demokrácia semmibe vétele? 

A kikényszerített józan megfontolás, az IMF 
visszahívása a kormány kezét köti meg, a népét nem. S az öntudatos magyar 
államalkotó többség nem kötelezhető a hazaárulókkal való együttélésre. Ne 
forduljon elő az, ami ötvenhat után egy féktelen terror és akasztófa erdő 
után bekövetkezett, hogy a magyarság belekonszolidálódott az árulóival, a 
pufajkásokkal való együttélésbe. Az IMF-pufajkásokkal, belesavanyodva az 
elfogadhatatlan realitásba, nem élhet együtt a nemzet. Minden pillanatban, 
minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni árulásukra. Semmi 
törvénytelenséget, semmi erőszakot nem kell és nem szabad elkövetni velük 
szemben, de minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni 
kilétükre, emberi minőségük posványára és köpni kell. Nem érezhetik magukat 
otthon abban az országban, amelynek szabadságtörekvését megtorpedózták. 

Az ország leggazdagabb embereiről van szó, szinte 
valamennyiük vagyona kétes eredetű. Az MNB jelenlegi elnöke – ciprusi off-shore 
cégben lerakott vagyonát, amelyet még igencsak a Deloitte and Touche nevű 
privatizációs közvetítő, kétes hírű cégnél szerzett, áron alul eladva 
idegeneknek mindent, ami sűrűbb a levegőnél – ma sem hajlandó elszámolni 
pénzével. A pályaív maga korrupció: a Deloitte and Touche-ból az MNB elnöki 
székébe, csak egy nemzetellenességtől áthatott agyban születhetett meg. És a 
többiek? Békesi a maga Fotexével? Ő most IMF szószóló. Összeköttetéseit, 
közismert „bölcsességét” és megszorítások iránti olthatatlan rokonszenvét hozta 
bele az üzletbe? Mi szükség van itt rá? Természetesen azokkal a fórumokkal 
egyetemben, amelyekben megszólal.

Szükségtelen mindenkit felsorolni, a berliniektől 
Konrádig és vissza, le egészen Kertész Ákosig, akinek végeredményben a 
legpontosabb magyarellenes lelki alapállás felmutatását köszönhetjük. Ők már 
csak ilyenek.

A túlerővel kiharcolt fegyverletételből csak akkor 
nem lesz végleges Trianon, ha a magyarság erővel juttatja kifejezésre, hogy 
látja, ismeri, meg tudja nevezni árulóit és kifejezi, hogy nem hajlandó a velük 
való szótlan, tétlen, beletörődő együttélésre. 
Az IMF-pufajkások számára egyébként nyitva van a határ minden irányban.

Most, Magyarország térdre kényszerítésének drámai 
fordulataiban különösen nagy jelentősége van ennek az eseményfeltorlasztó 
manipulációnak. Amikor a kormány szembesült a nemzetközi büntető-buktató tőke 
szándékaival és túlerejével és magára hívta, beismerve vereségét, az IMF-et, 
a közvélemény még fel sem ocsúdott és már jött a leminősítés, és azóta is 
zuhannak ránk az újabb intések, fegyelmezések. 

November 28-án Barroso EU-főember közölte, 
hogy Magyarország 2012- ben húsz százalékkal kevesebb EU forrást kap, mint 
kapott még 2011-ben. Vagyis az EU bizottsága nyíltan felzárkózott tönkretevőinkhez. 

Nem támogatja a bajba jutott országot, hanem nehezíti a helyzetét, 
nyilván az IMF-el egyeztetve. De még ugyanezen a napon előkerült egy zavaros 
elképzelés a 
Népszabadságban, majd este az ATV sajtóklubjában, a négy jól informált 
liberál-bolsi fejtegetéseiben egy 2012 elején tartandó előrehozott választásról. 
Erre, ahogy ők mondják, azért volna szükség, hogy erősítse meg vagy vesse el a 
spekulációs tőke által – nyilvánvalóan a Soros György pénzeiről van szó – 
megvert Orbán-kormányt.
 
Erről a tavaszi választásról mint elkerülhetetlenről beszélnek. 
Mi van a háttérben? Az IMF valószínűleg bele fog egyezni abba az ernyőkénti 
visszatérésbe, amit a kormány hangoztat, de ezt az előrehozott választást ki 
akarja kényszeríteni. Ezzel jön ide. 
Még megegyezés sincs, de feltétel már van. Ez az előrehozott választás a 
kétharmados többség felszámolását jelenti. A kétharmados többség 2014-ig szóló 
kormányzást és az új alkotmány 2012. január elsején való életbe 
léptetését jelenti.
 
Ha ehhez képest márciusban előrehozott választást tartanak, 
az az alkotmány elvetését, felülírását és egy új IMF Soros diktálta rendszer 
életbe lépését hozza el, akármilyen eredménye lesz is ennek az előrehozott 
választásnak. 

Az IMF még el sem kezdte itt a tárgyalást, ezt a feltételt már közölte.


(- Aki ma egyetért a kormány megbuktatásával és leváltásával, az éppen olyan hazaárulóvá válik, mint a liberál-bolsi csürhe! – „mihi” -)

Ez nem az én írásom! De, minden szavával egyetértek!

- Csurka István Történelemhamisítás - Agresszió c. irása alapján

- mihi -



Tovább vagy Tartalom </BODY> </HTML>